Egy tanulmány eredményei szerint azoknál a nőknél, akiknél a menstruáció nem rendszeres, nagyobb lehet a szívbaj kockázata, mint azoknál, akiknél a ciklus rendszeres.
A tanulmány vezetője Dr. Caren G. Solomon a Massachusetts államban található Bostonban lévő Brigham and Women's Hospitaltól azonban azt mondta, hogy ezzel az információval nem megrémíteni akarják azokat a nőket, akik menstruációs ciklusa szabálytalan.
„Az eredmények inkább kihangsúlyozzák, hogy a szabálytalan menstruációs ciklus egyéb olyan anyagcsere rendellenességek jele lehet, amelyek növelhetik a szívbaj kockázatát” – mondta. A Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóirat májusi számában megjelent tanulmány annak a 82 ezer kérdőívnek a válaszain alapszik, amelyeket 1982-ben 20 és 35 év közötti nővéreknek jutattak el kitöltésre. A megkérdezett nőket több mint 14 évig figyelték, hogy alakult-e ki szívbaj, vagy hogy kaptak-e szélütést.
Összesen 1417 nőnél alakult ki szívbaj a tanulmány ideje alatt, és 838 nőnek volt szélütése. A szabálytalan menstruáció nem növelte a szélütés kockázatát, azonban Solomon csoportja arra az eredményre jutott, hogy a szabálytalan menstruáció összefüggésben áll a szívbaj esélyeivel: Azoknál a nőknél, akik azt állítottak, hogy menstruációjuk rendszertelen, vagy „nagyon rendszertelen”, nagyobb volt az esély a szívbaj kialakulására – 25 és 67%-kal az állításoknak megfelelően.
A kutató azt mondta, hogy a közelmúltban, vagy a távolabbi múltban következetesen rendszertelen menstruációs ciklussal rendelkező nőknek szólniuk kell az orvosuknak, akik azután a kardiovaszkuláris betegség kockázati tényezőinek szempontjából figyelhetik őket. Megjegyezte azt is, hogy az orvosoknak különösen a szabálytalan menstruációs ciklussal rendelkező túlsúlyos nőket kell bátorítaniuk arra, hogy fogyjanak, mivel az elhízás ismert kockázati tényező a kardiovaszkuláris betegség esetén.
(Forrás: Reuters Health, 2002. május 24.)