Az emberi immunrendszer legfőbb feladata a védelem. Képes felismerni a testidegen anyagokat, élőlényeket, az esetleges toxinokat és megfelelő ellenanyagok termelésével válaszol, így szállva harcba a betolakodókkal. De mi történik abban az esetben, ha a betolakodó elrejtőzik és a védelem számára gyakorlatilag láthatatlanná válik? Hogyan eshet ez meg és mit tehetünk a nagyobb egészségügyi problémák elkerülése érdekében? Léteznek olyan élősködők, – ún. paraziták – melyek előszeretettel telepszenek meg az emberi szervezetben is.

Jelen esetben az emberi szervezetet leggyakrabban megtámadó és mégis figyelmen kívül hagyott élősködőkre helyezzük a hangsúlyt. Nevezetesen a férgekre, amikből több mint 100 féle telepedhet meg bennünk. Élhetnek „velünk” bármiféle figyelmeztető jel nélkül, de okozhatnak olyan általános tüneteket (pl. csökkent energiaszint, székrekedés, kiütések), amiket elfogadva eszünkbe sem jut a paraziták jelenlétére gondolni. A megdöbbentő az, hogy klinikai tesztek szerint minden negyedik emberben él legalább egy fajta ezekből a visszataszító élőlényekből. Az arány Észak-Amerikában 85%, a japánok 95%-ában pedig a nyers hal fogyasztásából kifolyólag élősködik valamilyen parazita! A földrajzi elterjedésből is kitűnik, hogy manapság ezt a kórképet miért civilizációs betegségként tartják számon, szemben azzal az általános elgondolással, hogy kizárólag a fejletlen országok körében okozhatnak a bélférgek problémát.

 Hogyan kerülhetnek ezek az élősködők a testünkbe?

Leggyakrabban szájon át (szennyezett víz, nem megfelelő higiéniás viszonyok, nem teljesen átsült, ill. nyers, fertőzött hús által) jutnak be a kórokozók peték formájában, de léteznek olyan fajok is, melyek képesek a bőrön keresztül behatolni vagy belélegezve a nyálkahártyán megtapadni, majd átfúródni. A hagyományos magyar táplálkozási szokások rendkívül megkönnyítik a paraziták testbe jutását. Gondoljunk csak a füstölt kolbászra és sonkára! A hús által testbe kerülő kórokozók először az izmokban élnek és onnan vándorolnak egyéb szervekbe, mint pl. a szív, az agy, a szem. Végül a vékonybélben telepszenek meg. Fajtól függően itt pár mm-től az elképesztő 10 méteres hosszúságig is megnőhetnek; tápanyag- és energia szükségletüket pedig a gazdaszervezet „kihasználásával” biztosítják önmaguk számára. Ezen felül helyi szöveti reakciókat is kiválthatnak, bélelzáródást okozhatnak valamint az általuk termelt toxinok (méreganyagok) hatása allergiás reakciókban nyilvánulhatnak meg. A bélférgek tehát az itt említett károsító tényezők miatt általános immungyengeséget okoznak, ezáltal fogékonyabbá téve az embert más fertőzésekkel szemben.

Nézzünk meg néhányat, ezek közül az alattomos betolakodók közül és vegyük sorra, hogy mi utalhat a jelenlétükre!

Galandféreg:

Az emberre veszélyt a simafejű galandféreg (Tenia saginata) és a horgasfejű galandféreg (Tenia solium) jelent. A bélrendszerünkbe nem teljesen átsütött, fertőzött marha- illetve disznóhús által kerülhetnek be. Kifejlett állapotukban csakis az emberben képesek élősködni, ahol 2-12 méteresre nőnek meg. Petéik a környezeti hatásokkal szemben igen ellenállóak, akár 1-2 évig is életben maradhatnak. Elterjedésük világméretűnek mondható, bár a társadalom szegényebb rétegében – ahol sokszor állatok közelében élnek az emberek – gyakoribb.

Tünetei lehetnek: hasmenés és székrekedés váltakozva, idegen-test érzet, hányás, hasi fájdalmak. Idegrendszerrel kapcsolatos elváltozások is előfordulhatnak: étvágytalanság és megnövekedett étvágy egyaránt jelentkezhet, emellett bágyadtság, nyálfolyás, orrviszketés léphet fel. A galandféreg fertőzés ezeken kívül felismerhető az ágyban, alsóneműben megjelenő 1-3 cm hosszúságú féregdarabokról is.

Orsógiliszta vagy fonálféreg (Ascaris lumbricoides):

A leggyakrabban előforduló féregfertőzésnek tekinthető, ami nyers, mosatlan gyümölcs- és zöldségfélék fogyasztása során, fertőzött talajjal érintkezett kézről illetve emésztőből szerzett ürülékkel trágyázott mezőgazdasági termékek útján juthatnak az emberbe. Színük sárgás, hosszúságuk 15-50 cm közé tehető, átmérőjük pedig átlagosan 0.5 cm. A bélben kikelő lárvák a keringéssel a tüdőbe jutnak, majd a légcsövön át kerülnek a garatba, ahonnan ismételt lenyeléssel visszajutnak a bélrendszerbe, ahol mintegy 2 hónap után immár kifejlett állapotban élősködnek. A székletben megjelenik az élettelen kórokozó vagy annak egy darabja. Amennyiben gyermekkorban hosszú ideig fennáll a fonálféreg fertőzés, előfordulhatnak a fejlődésre káros hatások illetve immungyengeség.

Gombféreg (Enterobius vermicularis):

Mérete 0.5-1.5 cm közé tehető, a vastagbélben élősködik és csakis az ember a gazdaszervezete. Jellemző tünete a végbél viszketése, mely által visszafertőzés következik be, mivel az érintett egyénnek a vakarással a körme alá gyűlik a kórokozó és szájon át ismételten a béltraktusba kerül (gyermekeknél ez gyakoribb). Akár tünetmentes is lehet (enyhébb fertőzés esetén), ami a szövődmények kialakulásának veszélyét rejti magában. Tünetei főleg allergiás reakciókban és ingerlékenységben nyilvánulnak meg. Előfordulásuk inkább a mérsékelt éghajlatú területeken és a kisgyerekek körében jellemző. Becslések alapján az Egyesült Államokban mintegy 40 millió ember érintett!

Ostorgiliszta (Trichuris trichiura):

A béltraktusba kerülő peték (fertőzött talajjal érintkezett kézről vagy növényről) a vékonybélben fejlődnek ki, majd a vastagbélben telepszenek meg. Méretük 0.5 cm körüli és a kifejlett egyedek kb. 1 évig életképesek. Okozhatnak vastagbélgyulladást, vérszegénységet és hasmenést, de az enyhe fertőzöttség lehet tünetmentes is.

Horogféreg (Ancylostoma duodenale):

Ez a parazita tipikus „vérszívónak” tekinthető, ugyanis a vékonybél falára kapaszkodik fogszerű nyúlványaival és a gazdaszervezet szöveti nedveivel valamint vérével táplálkozik. Emiatt a leginkább figyelemfelhívó tünet a vérszegénység lehet, de emellett általános panaszok – amilyen pl. a gyengeség, szédülés – szintén előfordulhatnak. Képes a teljesen ép bőrfelületen keresztül bejutni a szervezetünkbe és az erekbe hatolva, véráram útján vándorol a vékonybélbe. Méretük 1 cm körülire tehető.                                          

Hogyan diagnosztizálható a parazita fertőzöttség?

Székletvizsgálat alapján mutathatóak ki abban az esetben, ha az élősködő éppen akkor petézett. Legalább három, különböző időpontban leadott minta szükséges, de még ekkor sem zárható ki a fertőzés lehetősége. Hozzá kell tenni, hogy a bélférgek több ezer pete termelésére képesek – némelyeknél ez a szám több százezer – petézési ciklusukban.

Jó hír viszont, hogy azok esetében, akiknek az immunrendszere erős, szinte semmi esélye sincs a parazitáknak. A rendszeres mozgás, az egészséges és rost dús táplálkozás, a stressz-mentes életmód mind-mind alapvető fontosságú a megfelelő immunműködéshez. Lássuk be, hogy ezeknek a feltételeknek napjainkban nem sokan tesznek eleget. Az emésztésnek nyilvánvalóan nem kedvez a rohanó életmód, a rost szegény táplálkozás és a stressz. Ezek a tényezők elégtelen bélműködéshez vezetnek, ami kiváló táptalajt szolgáltat a paraziták számára.

Mit tehetünk a paraziták ellen?

Sokan csak az elterjedtebb, gyógyszeres kezelést ismerik; ugyanakkor léteznek olyan növénykombinációk, melyek rosttartalmukból és természetes mivoltukból kifolyólag igen eredményes eszközként szolgálhatnak a bélférgek elleni harcban. Az életmódunk megváltoztatásán kívül ugyanis szükséges a rendszeres méregtelenítés. Fontos, hogy ez az egész szervezetre terjedjen ki, ne csak egy-egy szervrendszerre. Ennek része a paraziták kiűzése is.

Itt csupán néhányat említenék meg a népi gyógyászatból ismert anthelmintikumok (féregölő szerek) közül (részletesebben egy másik cikk keretein belül fejtem ki a hatásmechanizmusukat): kurkuma gyökér, sárga lórom, fekete dióhéj, tökmag, szegfűszeg, borsmenta levél, mirrha, fehér üröm, fokhagyma. Ugyanakkor fel kell hívnom a figyelmet ezek megfelelő mennyiségben és ideális arányban történő alkalmazására!

 dr. Szabó Szonja a Debreceni Egyetem gyógyszerész szakán végzett. Jelenleg gyógyszerészként tevékenykedik. Cikkei folyamatosan jelennek meg az Egészség és Harmónia on-line magazinban.