Fogyókúrás tippek
Nagy Dóra | Sat, 11/13/2010 - 17:09
fogyokuras_tippek.jpg

Nagyon fontos megérteni, hogy a fogyókúra az agyban kezdődik. Először is száz százalékosan biztosnak kell lennünk abban, hogy szeretnénk leadni pár kilót. Ha mégis bizonytalanok vagyunk, könnyen feladjuk, ha nem érünk el azonnali sikereket. El kell döntenünk még azt is, hogy mikor kezdjük a fogyókúrát és mennyit szeretnénk leadni. A szervezetünket fel kell rá készíteni, ezért semmiképp nem ajánlott hirtelen elkezdeni. Ha tudjuk mennyi súlyfeleslegtől akarunk megszabadulni, könnyen be tudjuk osztani, hogy bizonyos időn belül mennyitől váljunk meg.

A fogyókúra egyik fontos eleme, hogy változással jár: változtatnunk kell az életvitelünkön és étkezési szokásainkon úgy, hogy ezt a későbbiekben is be tudjuk tartani. Másik nagyon fontos eleme a fokozatosság. Ne akarjunk leadni több kilót egyik napról a másikra, mert a fogyókúra befejeztével ismét felszedjük a leadott súlyt vagy akár többet. A megváltoztatott étrendhez is fokozatosan szoktassuk hozzá magunkat. Nem szabad a szervezetet éheztetni sem, mert ilyenkor átáll raktározó üzemmódba, ami súlygyarapodással jár.

Elég a kifogásokból!

Sokan nem mernek belevágni a fogyókúrába, ezért apró kifogásokkal próbálják meg elkerülni azt, pl. nincs elég pénzem egészséges élelmiszerekre, nincs időm mozogni, stb. Ez nem így van! Ha mindenképp meg akarunk szabadulni a felesleges kilóktól, akkor bármilyen akadályba ütközünk is, végig tudjuk csinálni. Ha tényleg nincs időnk edzőterembe járni, otthon is végezhetünk tornagyakorlatokat. Ha van rá mód, autó helyett válasszuk a biciklit vagy a gyaloglást. A lift helyett válasszuk a lépcsőt, stb. Nem minden egészséges élelmiszer kerül többe az átlagosnál. Gondoljuk át mennyivel drágább egy alma egy csoki szeletnél?

Ne tervezzünk hosszú távra

Ne az legyen előttünk, hogy egy év alatt mennyit szeretnénk leadni, mert akkor nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk véghezvinni, amit elterveztünk. Jobb, ha csak egy-két hétre vagy maximum egy hónapra tervezünk előre, mert így könnyebben meg tudjuk valósítani céljainkat. Az is lényeges, hogy ne akarjunk egyszerre több kilótól megszabadulni ez idő alatt; a legideálisabb a maximum 5 kiló – természetesen ez attól is függ, hogy kinek mennyi a súlyfeleslege. Ha csak pár kilót szeretnénk leadni, akkor elegendő hetente 1-2 kilót fogyni. A jutalom se maradjon el! Ha sikeresen teljesítettünk egy-egy szakaszt, ajándékozzuk meg magunkat egy kellemes masszázzsal vagy egy apró ajándékkal. A siker ösztönzést ad a következő szakasz elvégzéséhez.

Mit együnk másnap?

Érdemes már előző este megtervezni a másnapi reggelit, ebédet és vacsorát. Így van elég időnk átgondolni, hogy elég változatos ételeket fogyasztunk-e majd és ha nem tartjuk elég egészségesnek, hogyan tehetjük még jobban azzá. Az előre eltervezett étrend, ezenkívül, segít abban, hogy ne csábuljunk el egy-egy könnyen beszerezhető és hizlaló étel iránt. Vigyünk minden nap magunkkal nassolnivalót: almát, aszalt gyümölcsöt, müzli szeletet, stb., amit nyugodtan elővehetünk, ha éppen rágcsálni szeretnénk valamit.

Álljunk rá a mérlegre minden nap

Ha naponta mérjük magunkat, sokkal könnyebben kordában tudjuk tartani a súlyunkat. Ha a mérleg többet mutat, mint előző nap, gondoljuk át mit fogyasztottunk aznap: lehet túl sok sós ételt, vagy éppen túl kevés vizet. A mindennapos mérésnek köszönhetően láthatjuk, hogy szervezetünk hogyan reagál a különböző fajta ételekre és segít abban, hogy elegendő mennyiségű vizet fogyasszunk. Sokaknál azért nem indul be a fogyás, mert nagyon kevés folyadékot fogyasztanak.

Ha mégis bűnbe esnénk…

Elkerülhetetlen, hogy olykor-olykor megkívánjunk egy finom édességet vagy egy zsírosabb ételt. Nyugodtan együnk belőle, de ne vigyük túlzásba! A fogyókúra nem arról szól, hogy nélkülözzünk mindenféle „egészségtelen” ételt, hiszen olyan étrendet kell kialakítanunk, amelyet hosszú távon be tudunk tartani. Ha megvonjuk magunktól a megkívánt édességet, akkor később, a fogyókúra végeztével, sokkal nehezebben tudunk róla lemondani és emiatt akár túlzásokba is eshetünk. Az viszont nagyon fontos, hogy ne essünk bűnbe túl sokszor, mert akkor nem fogjuk elérni a kívánt testsúlyt, sőt, inkább gyarapodás figyelhető meg.

Nagy Dóra
Mon, 05/23/2011 - 09:01
Igen, ezzel egyet értek.
Anonymous
Fri, 05/20/2011 - 13:19
Valahol olvastam, hogy a stressz is hízlal. Azt el tudom képzelni, hogy van aki a stressz feldolgozását úgy próbálja megoldani, hogy tömi magát és így persze , hogy hízik. Az ilyen esetekben hiába a tervszerű táplálkozás, mert semmiképpen sem tartható a terv. Először talán a harmóniát kellene megtalálni.