A C- és az E-vitamin elősegíti a műtét utáni felépülést
Nagy Dóra | Tue, 12/14/2010 - 23:23
c-es-e-vitamin-elosegiti-a-mutet-utani-felepulest.jpg

A Hollandiában található Leideni Orvostudományi Egyetem kutatói szerint a műtéten nemrégiben átesett betegek sokkal kevesebb légzési problémával néznek szembe, miután C- és E-vitaminból álló keveréket kaptak.

A kutatók szerint egy nagyobb hasüregi operációt követően a legtöbb beteg esetében az első két vagy három nap során gyakran lép fel a légutak rövid ideig tartó elzáródása, illetve hypoxaemia. Ez gyors szívritmushoz, valamint magas vérnyomáshoz vezethet, amelyek végső soron károsíthatják a szívizmot. Ekkor egy látszólag nyugodt betegnek, akinél úgy tűnik, hogy minden rendben van, váratlan szívrohama lehet.

Miután észrevették, hogy a légzési problémák a lábadozó betegeknek adott szükséges nyugtatók és fájdalomcsillapítók mellékhatásai, amelyek valójában csak fokozzák egymás nem kívánatos mellékhatásait, a kutatók felfedeztek egy lehetséges ellenszert: a C- és E-vitamin beadását.

A kutatók 34 egészséges férfit vetettek alá egy vizsgálatnak. Az önkéntesek három percen át a szokásosnál kevesebb oxigént kaptak. Ezt megelőzően egyes férfiaknak nyugtatókat, valamint C- és E-vitamint kellett bevenniük. A többiek nem kaptak vitaminokat.

Annak a csoportnak, amelyik vitaminokat kapott, kevesebbszer akadt el a lélegzete, mint a kontrolcsoport tagjaié, akik viszont nem szedtek be vitaminokat. A további vizsgálatok során a kutatók azt kívánják kideríteni, hogy a C-vitamint az E-vitaminnal együtt kell-e alkalmazni, vagy sem. 

Anonymous
Mon, 05/14/2012 - 14:28
Anonymous
Wed, 04/25/2012 - 08:38
Kedves Vali és Józsi!Örülök, hogy jól érzitek magatokat.Én is jártam Genovában és Nápolybanifjú koromban. Csodálatos élmény volt.További kellemes utazást. Sikert-vitalitást.Szia János viagra cheap oral acyclovir
Anonymous
Tue, 04/10/2012 - 08:44
Szervusz!Nagyon tetszik az oldal!Az, hogy a cikkek szellősen, jól átláthatóan szerkesztettek, a témák (számomra) érdekesek, a fogalmazás tiszta és világos.Magam is rendszeres olvasója vagyok a hazánkban megjelenő számítástechnikai magazinoknak és érdekel minden, ami technika.Csak így tovább!Üdvözlettel: Bandi car insurance cheap car insurance
Anonymous
Sat, 03/31/2012 - 18:29
8yOewM kplxylmhqvgf
Anonymous
Sat, 03/31/2012 - 12:38
Kive1lf3 előade1son le1thattuk, hogy a facebook-onute1nane9zhetfcnk, ahogy me1s atye1mfiainkonaz ismerőseiksorra bnielkelike9s kinyilve1nedtje1k tetsze9sfcket me1sokon.Mert az online-ban a le1jkole1s le1tszik a sze1mokon.A harmadik napon, de9lute1n az is kiderfclt,hogy a kf6zszereplőről, ami me9die1ba kerfclt,meg nem me1sedthatf3,ki nem javedthatf3.Eze9rt a pr-es feladata, hogy ha sajtf3 ele9 fcl,tudatosan, őszinte9n besze9ljen, kerfcl, amibe kerfcl.