Oldalunk segítségével szeretnénk Önöket megismertetni a szervezetükben élő, sokszor kellemetlenségeket, olykor betegségeket okozó élősködőkkel, más néven parazitákkal.

Mi a parazita?

A parazita egy olyan élő organizmus, amely az élete nagy részét egy gazda organizmus (állat, ember) szöveteiben élve tölti, betegséget okozva a gazdaszervezetnek, amely akár halálos kimenetelű is lehet.

Általában az élősködők sokkal kisebbek a gazdaszervezetnél, jóval gyorsabban szaporodnak és sokkal több utódot hoznak létre.

Az Egyesült Nemzetek adatai szerint körülbelül 1,5 milliárd ember szenved bélférgességben világszerte, amely így a harmadik legelterjedtebb emberi betegség. Több mint 1,3 milliárd ember bélrendszerében élősködik a horogféreg nevezetű parazita, és 265 millió ember fertőzött Schistosoma (trematoda osztályba tartozó métely) féreggel. Mindezeken felül még 1 milliárd ember szenved ostorférgességben szerte a világon.

Az bizonyított tény, hogy a fertőzések többsége a fejlődő országokban figyelhető meg, de új kutatások kimutatták, hogy Észak-Amerikában egyre növekszik a paraziták által okozott betegségek száma.

Az emberi szervezet nagyon sok féle élősködőnek nyújt táptalajt a mikroszkopikus méretűektől egészen a több centiméteres galandférgekig. A közhiedelemmel ellentétben a paraziták nem csak az ember bélrendszerében élnek, hanem a szervezet más részeiben is megtalálhatóak, így a tüdőben, a májban, az izmokban, az ízültekben, a nyelőcsőben, az agyban, a vérben, a bőrben, és a szemben is.

Nagyon könnyen megfertőződhetünk az élősködőkkel. A fertőzött víznek, a nem kellően átsütött húsnak, a nem megfelelően megmosott gyümölcsnek és zöldségnek köszönhetően férgek kerülhetnek a szervezetünkbe. Sokszor a háziállatok vagy az emberek útján is megfertőződhetünk. Az antibiotikumok túlzott használata megváltoztathatja a bélflórát, ami ez által csökkenti a szervezet ellenálló képességét.

A különböző rost kiegészítők segíthetnek megszabadulni az élősködőktől, de egymagukban nem elég hatásosak. Különböző gyógynövények, mint például a feketedió héj, a fehér üröm, a Pau D’Arco, a fokhagyma, a sárga lórom, a tökmag, a páfrány gyökér, az álunikornis gyökér, a görögszéna mag, a grapefruitmag kivonat, a Dél-amerikai sárgafa kéreg, alkalmasak a probléma megszüntetésére.

Sok fajta élősködő fordulhat elő az emberi szervezetben, a legfontosabbak a következők:

Galandféreg

A galandférgeknek, más néven cesztódáknak két csoportját különböztetjük meg: simafejű galandféreg (Taenia saginata), amely akár 9 méter hosszú is lehet (de találtak már 25 m-eset is), és horgasfejű galandféreg (Taenia solium), amely elérheti a 6 métert is. Fertőzött marhahússal illetve disznóhússal kerülhetnek az emberi szervezetbe. A horgasfejű galandféreg ezen felül borsókabetegséget is okozhat.

Életciklus

Az állatok galandféreg petéket tartalmazó táplálék fogyasztásával fertőződnek meg és később ezek a peték kerülnek az emberi szervezetbe a fertőzött hússal, ahol majd kifejlődnek. Csak az emberi bélben találtak eddig kifejlett példányokat. A horgaslárvák az állatok vékonybelén keresztül befurakodnak a véráramba, ahonnan a test bármely pontjára eljuthatnak, így a tüdőbe, az agyba, a szívbe, a szembe és a különböző izmokba. A horgaslárvák borsókává (galandférgek ivartalan lárvája) fejlődnek pár hónapon belül. Ebben az állapotban akár több évig elélnek az állat szervezetében. Az emberi bélrendszerbe kerülésük után kb. 2 hónap alatt ivarérett galandférgekké fejlődnek, amelyek képesek évekig a szervezetben tartózkodni. A férgek a vékonybélben telepednek le, és féregfejük segítségével kapaszkodnak meg a bél falában. Az ivarérett egyedek proglottiszokat (a galandférgek állatláncolatát felépítő egyes ízek, amelyek valamennyien egy-egy ivaregyénnek felelnek meg) hoznak létre a testükön, amelyek később leválnak és az emberi széklettel távoznak a szervezetből. Ezután a proglottiszokban található peték kioldódnak.

A galandféreg mindkét faját megtalálhatjuk bárhol a világon. A horgasfejű galandféreg a sertéstenyésztéssel foglalkozó embereknél a legelterjedtebb.

A galandféreg hatása az agyra

A Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének (National Institute of Allergy and Infectious Diseases) kutatója Theodore E. Nash kollégái segítségével bizonyítékot talált arra, hogy a galandféreg-fertőzés után kialakult görcsök kapcsolatba hozhatóak az agyszövet duzzadásával. A duzzanatokat perileszionális ödémáknak nevezik, amelyek elhalt és elmeszesedett ciszták körül képződnek a horgasfejű galandféreg lárváinak az agyba hatolásának eredményeként.

A T. Solium (horgasfejű galandféreg) által okozott betegség, más néven neurocysticercosis, tehető felelőssé a felnőttkori görcsök és epilepszia kialakulásáért a fejlődő országokban, ahol a galandféreg-fertőzés népbetegségnek számít.

A kutatók szerint, a T. Solium fertőzés miatt kialakult görcsök megelőzhetőek és gyógyíthatóak olyan hatóanyagokkal, amelyek kontrollálják ezt a fajta gyulladást.

Ostorgiliszta (Trichuris trichiura)

Az ostorgiliszta a fonalférgek osztályába tartozik. Testének hátulsó része megvastagodott, mellső része pedig sokkal vékonyabb, ostorszerű. Eddig 12 faja ismert, amelyek közül a legtöbben kemény héjú petékkel szaporodnak.

Életciklus

A megtermékenyített, de még fejlődésnek nem indult peték a széklettel kerülnek ki a környezetbe, ahol növekedésnek indulnak. 2-3 hét után már fertőzőképessé válnak.

A hímek felnőtt korukra elérik a 30-45 mm-es hosszúságot, ezzel szemben a nőstények kifejlett állapotban akár 35-50 mm-esek is lehetnek.

A környezetbe kikerült, növekedésnek indult peték szájon át kerülnek az emberi szervezetbe, ahol a vékonybélben lárvákat bocsátanak ki, amelyek a vastagbélben fejlődnek tovább és válnak ivaréretté. Az kifejlett példányok a bél emelkedő szakaszaiba és a vastagbél nyálkahártyájába fúrják be magukat.

A nőstények 60-70 nappal később rakják le a petéket (3000-20 000 petét naponta).

Az ostorgiliszta világszerte elterjedt, de legfőképpen a trópusi vidékeken és a szennyezett területeken ismert. Kb. 800 millió ember szenved ostorférgességben a világon.

Az ostorférgesség tünetei

• hasmenés
• hasi fájdalom
• bélvérzés
• vérszegénység

Megelőzés és kezelés

Nagyon fontos a személyes higiénia. Minden étkezés előtt mossunk alaposan kezet. Kerüljük a mosatlan zöldségeket és gyümölcsöket, valamint, a koszos, fertőző WC-ket.

Gombféreg (Enterobius vermicularis)

A gombféreg kizárólag csak az emberi szervezetben élősködik.

Az ember többféleképpen fertőződhet meg:

• önfertőzés útján
• szennyezett ruha, vagy ágynemű által
• belégzés útján (a peték egy része a levegőbe emelkedik, ahonnan belégzéssel bekerülnek az emberek szervezetébe)

Életciklus

A gombféreg lárvái a vékonybélben kelnek ki, de a vastagbélben fejlődnek tovább. Körülbelül 1 hónap múlva az ivarérett nőstények lerakják petéiket a végbélnyílás külső részére. A lárvák nagyon hamar (4-6 óra múlva) fertőzőképessé válnak.

Ez a féregfaj a világon bárhol megtalálható, de a mérsékelt terülteken a legelterjedtebb. Iskolás, vagy ennél fiatalabb gyermekek vannak legjobban kitéve a fertőzésnek, de a zsúfolt környezetben élőknél is nagymértékben elterjedt a fertőzés.

Fonálféreg v. orsógiliszta (Ascaris lumbricoides)

A fonálféreg a legnagyobb hengeresféreg. Az emberi belekben élősködik, ahonnan időközönként a szabadba távozik.

A nőstények valamivel nagyobbak a hímeknél, kb. 20-53 cm-esek kifejlett állapotban.

Életciklus

A felnőtt példányok a vékonybélben élnek, ahol a nőstény naponta 200 000 petét is lerakhat, amelyek a széklettel távoznak a szervezetből. A megtermékenyítetlen peték ártalmatlanok az egészségre, ezzel szemben, a megtermékenyített példányok néhány héten belül fertőzőképessé válnak. A szervezetbe kerülésük után a lárvák kikelnek a bélben, majd a véráram segítségével a tüdőbe jutnak, ahol kifejlődnek. Miután kifejlődtek, visszatérnek a vékonybélbe, ahol a nőstények megkezdik a peterakást.

A fonálféreg a legelterjedtebb féreg a világon. Elsősorban a szubtrópusi, trópusi, mezőgazdasági és szennyezett területeken fertőz, de bárhol megtalálható.

Az utóbbi időben egyre elterjedtebb a bőrfonálférgesség az állatok, főként a kutyák, körében. A szúnyogok terjesztik, ezért próbáljuk megóvni az állatokat a szúnyogcsípéstől. A férgesség más állatokra és az emberre is átterjed, azonban az ember nem terjeszti tovább, ellenben az állatokkal.

Horogféreg (Ancylostoma duodenale)

A horogféreg egy bélrendszerben élősködő féregfajta, amely vérszegénységet okoz. Két fajtáját különböztetjük meg:

• Ancylostoma duodenale
• Necator americanus

A nőstény 10-13, ill. 9-11mm-re nő meg, míg a hím 8-11, ill. 7-9 mm-re.

Életciklus

Miután a nőstény lerakta a bélben a petéket, azok a széklettel távoznak. Nedves, meleg, árnyékos terület szükséges a fejlődésükhöz. A kikelt rhabditiform lárvák a földben vagy a székletben fejlődnek tovább. Pár nap elteltével fertőző, flariform lárvává válnak. Ha érintkeznek az ember bőrével, azonnal rákapaszkodnak, belefúrják magukat a véráramba, amely segítségével a tüdőbe jutnak, ahol a légutakon keresztül a szájba vándorolnak, majd lenyeléssel a vékonybélbe kerülnek. Itt ivarérett férgekké fejlődnek. 1-2 évig élnek, de találtak már olyan egyedet is, amely több évig elélt.

A horogféreg leginkább a nedves és meleg terülteken él. Mindkét faj megtalálható Amerikában, Afrikában és Ázsiában. A Necator americanus Amerikában és Ausztráliában a legelterjedtebb. Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Dél-Amerikában csak az Ancylostoma duodenale faj található meg.

Vérmétely (Schistosoma)

A vérmétely fertőzés a malária utáni másik legelterjedtebb trópusi betegség, amely, ha nem kezelik megfelelően, akár halálhoz is vezethet.

A vérmételynek öt alfaja ismert:

• Schistosoma haematobium
• Schistosoma japonicum
• Schistosoma mansoni
• Schistosoma mekongi
• Schistosoma intercalatum

Életciklus

A vérmétely petéi a széklettel vagy a vizelettel kerülnek a környezetbe. Ha a környezet megfelelő számukra, a petékből miracidiák (a vérmétely csillóslárvája) kelnek ki, majd csigákba költöznek, amelyek köztes gazdaszervként szolgálnak a férgeknek. A csigákból kikerülve az emberi erekbe hatolnak a bőrön és a nyálkahártyán keresztül. A behatolás helyén viszkető bőrgyulladás látható. A kifejlett példányok az ember bélfodrainak vénáiban, a végbél erezetében, egyes fajok a húgyhólyag ércsomópontjaiban élnek.

A nőstények a húgyhólyag körüli, valamint a szállító erekbe rakják le petéiket. Később a peték innen távoznak a környezetbe.

A Schistosoma mansoni és a Schistosoma japonicum fajok a következő betegségeket okozzák:

• hepatikus periszinuszodiális tojás-sarjdaganat
• Katayama láz
• Symmer-féle periportális fibrózis
• a tojások miatt esetenkénti éreldugulás az agyban vagy a gerincvelőben
• magas portális vérnyomás

A Schistosoma haematobium pikkelysejtes sejtkarcinómát, vérvizelést, meszesedést hegesedést, és esetenkénti éreldugulást okoz az agyban vagy a gerincvelőben.

A Schistosoma japonicum alfaj leginkább a sertésekben, a macskákban, a rágcsálókban, a kecskékben, a lovakban élősködik, míg a Schistosoma mekongi kifejezetten a kutyákban található meg.

A különböző fajok, különböző terülteken honosak:

• Schistosoma haematobium: Afrika, Közel-Kelet
• Schistosoma japonicum: Távol-Kelet
• Schistosoma mansoni: Dél-Amerika, a Karibi térség, Afrika, Közel-Kelet
• Schistosoma mekongi: Délkelet-Ázsia
• Schistosoma intercalatum: Nyugat-Afrika

A vérmétely fertőzés főként Afrikában fordul elő. A parazita behatolása után 2-3 hét múlva hasi görcsök, láz, izomfájdalmak, hidegrázás, köhögés, véres hasmenés, máj-, lép- és nyirokcsomó megnagyobbodás léphet fel. Mivel a lárva már a bőrben elpusztul, ezért a betegek nagy része kezelés nélkül meggyógyul. A betegek egy részénél krónikus gyulladás léphet fel, amelyre a vérkép eltérése, a véres vizelet, a lép- és májmegnagyobbodás figyelmeztet.