A mai fejlett országokban, ahol fejfájás esetén rögtön tablettákért kapkodunk, nem is gondolnánk, hogy léteznek olyan gyógynövények, amelyekkel ugyanazt a hatást érhetjük el, mint az aspirin vagy ibuprofen készítményekkel. A fenyérfű egyike az ilyen gyógynövényeknek. A Griffith Egyetem kutatói öt évig vizsgálták a növényt és azt tapasztalták, hogy képes megszüntetni a fejfájást és a migrént.
A bennszülött ausztrálok már régóta alkalmazzák a fenyérfüvet gyógyszerként és szerencsére ma már egyre elterjedtebb a modern orvostudományban is. Egy alternatív gyógymódokkal foglalkozó szaklapban megjelent cikk szerint, a fenyérfűvel végzett tanulmányok kimutatták, hogy a fű hasonló módon akadályozza meg a vérlemezkék összetapadását az emberi szervezetben, mint az aspirin. Erre az eredményre jutott a kutatásban részt vett Lyn Griffiths professzor, Dr. Darren Grice és Dr. Kelly Rogers.
„A fejfájás és a migrén abnormális folyamatokat idéz elő a szervezetben, mint például megváltoztatja a szerotonin szintjét és megzavarja a vérlemezkék normális működését” – jelentette ki Dr. Grice. „A fenyérfűben található eugenol nevű vegyület megakadályozza a vérlemezkék összetapadását és a szerotonin szint megváltozását” – tette hozzá.
Dr. Grice azt is kifejtette, hogy általánosságban véve a tradicionális gyógymódokat a mai orvostudomány még nem ismeri mélyrehatóan és soknak még ismeretlen a gyógyító ereje.
A legtöbb gyógyszert a gyógynövények szintetikus átalakításával állítják elő. A kutatók a növényi kivonatot átalakítják, majd szabadalmaztatják. De a természetes növényi kivonatokkal ellentétben, a gyógyszereknek mellékhatásai is lehetnek, mindezek mellett közel sem olyan hatékonyak, mint a növények, ezért Dr. Grice szerint nagyon fontos, hogy a kutatók minél alaposabban megismerjék a gyógynövények tulajdonságait és gyógyító erejét. A legtöbb ilyen növényt könnyű termeszteni és a természetben is sok helyen fellelhető.
A fenyérfüvön kívül a fehérfűzfa-kéreg is hatásos fejfájáscsillapító. Az összetétele hasonlít az aspirinére, de sokkal biztonságosabb annál.